A Lőrinci út építési munkálatai
Az útépítés előzményeként megemlíthető, hogy a VETÜSZ Kft. közreműködésével Vecsés Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be és 1+1-es PRO REGIO-s támogatást nyert el a Széchenyi út felújítására, melynek köszönhetően 2006-ban megvalósult az útépítés. A támogatás értelmében a költségek felét az önkormányzat biztosítja, a másik részét a pályázati pénzforrásból finanszírozzák. Szintén nyertes pályázat útján sikerült a befejezett Besztercei utca és a kivitelezés alatt álló Lőrinci utca felújítása. Mivel mind a Széchenyi út, mind pedig a Besztercei utca határidőre kivitelezésre került, ezért ezen útszakaszok elkészültét határidő és minőség tekintetében példaértékűnek minősítették a PRO REGIO-nál. Az elnyert támogatásban előírtaknak megfelelően a Lőrinci úti felújítási munkálatok 2007. március 5-én megkezdődtek.
A felújítandó útszakasz 1400 m hosszú. A jelenlegi útburkolat szélessége 6 m, mely a felújítás során 7 m -re kiszélesedik, valamint két oldalt süllyesztett szegély kerül kialakításra. A felújítási munkálatok szükségszerűségét a leromlott állapoton kívül az indokolja, hogy a Lőrinci útra az elkövetkezendő időszakban fontos szerep hárul. A Vecsés-Gyál összekötő út kivitelezésének időszakában a Felsőhalom és a Halmy-telep átmenő forgalmának csökkentését fogja biztosítani. A felújítási munkálatok ideje alatt kérjük a lakosság türelmét és megértését.